Az íráshoz vezető út

Olykor elmerengek: az olvasás, mint út elvezethet-e az íráshoz. Ellenpéldaként ott a filmművészet: megnézhetjük jó filmek százait, mégsem válunk a rendezői tudomány birtokosává, de még tán csak színészi képességeink fejlesztésére sem ez a legcélravezetőbb és leghatékonyabb módszer. Ahogy nassolástól sem leszünk cukrászok - bármennyit gyakoroljuk őszinte élvezettel és odaadással -, és festmények tanulmányozásától sem festők.
Az ismert gondolat szerint nem a cél a lényeg, hanem az oda vezető út. Ezt továbbfonva, magánál az útnál is fontosabb az onnan elénk táruló látvány, kilátás - bár ez valahol benne is lakozik az út fogalmában, az út során szerzett további élményekkel és tapasztalatokkal, lelki formálódással együtt (abba most nem is bonyolódva, hogy a célnak hitt pontról rendszerint kiderül, hogy csupán egy állomás, egy közbülső állapot, mely egy újabb, még komolyabb út kiindulópontja, alaptábora).
Hasonlóképpen az író mondatszerkezetei, a festő ecsetkezelése vagy a cukrász receptje és technikája is csak a szűkebb, csőlátóbb értelemben vett út, az ennél sokkal lényegesebb és valódibb utazás maga az élmény, a hangulat, az íz, amit átadnak - de kétségtelen, ezek magva az erdő mélyén kanyargó vagy a sorsunkkal követett, olykor általunk kitaposott ösvény, illetve a mesterek virtuozitása. Vagyis: az elolvasott könyvek élményként válnak építőelemmé az írás palotájában, melynek tervrajzáról viszont magunknak kell gondoskodnunk.