2010. október 28., csütörtök

A modoros vacsorafőző celeb

A főzőnap délelőttjén a főzőceleb összecsukható kerékpárral, mopeddel vagy speciális, pixeles-homályos hűtőmaszkú autójával megy a közeli, felújított vásárcsarnokba, hogy a biohentesnél és a biozöldségesnél vásárolja meg a szükséges hozzávalókat. A biozöldséges törzsvásárlóként, sőt, szinte már gyermekkori jóbarátként üdvözli, és - mint törzsvásárlóinak általában - fel is ajánlja neki, hogy ott helyben felszeleteli a paprikát és egy fél órára otthagyja a standot, hogy segítsen hazacipelni a szatyrokat, de természetesen a szerény celeb ezt nem fogadja el. Szerencsére nincs sor, így a hosszas, kedélyes csevej miatt egy nyugdíjas mama sem toporog egyre idegesebben a banyatankjával.

Nem könnyű egyébként a menü összeállítása, mert a celebcsapatban mindig van legalább egy mogyoróallergiás, egy laktózérzékeny vagy egy olyan, aki egyszerűen nem szereti a borsót, ezért nekik külön kell főzni, aminek a főzőceleb kifejezetten örül, mert így további fogások elkészítésével csillanthatja meg szerteágazó gasztronómiai tudását.

A főzőceleb sosem káromkodik, soha nem mondana olyat, hogy "a f*szom beleverem ebbe a kibeb*szott szószba hogy már megint ilyen g*ci csomós lett, kib*szom mindjárt az egészet a p*csába", ehelyett folyamatosan vigyorog és sztorizik. Egyszerűen látszik rajta, hogy legalább úgy imád főzni, mint Stahl Judit, vagy mondjuk mint Nigella Lawson.

A meghívott celebek megkapják a menüt tartalmazó kártyát, amin mindig meglepődnek. Ha nem lepődnek meg, akkor is meglepődnek, ilyesformán: "Nahát, gondoltam hogy...". Tehát megkapják a kártyát, és silabizálni kezdik: "Nocsak, rizibizi rizzsel és borsóval, rizstermesztő módra. Hát ez meg vajon mi lehet?" A kezdeti tanácstalanságot követi a hirtelen megvilágosodás, és elemzés: "Szerintem tesz bele rizst és borsót, először megfőzi a borsót, és aztán a rizst, de lehet hogy fordítva... Én úgy jobban szeretem, ha előbb a rizst főzi meg, és csak aztán a borsót. Vagy esetleg a rizst a borsó levében. Remélem, a borsót a kertjében szedi, esetleg egy vásárcsarnokban biozöldségesnél veszi, és nem mirelit borsót vesz egy hipermarketben..."

A cukorbeteg (vagy főzelékgyűlölő, banánallergiás, stb.) híresség rendszerint meghatódik, hogy rá is gondolt, és külön főzött neki a vendéglátó. A szélsőjobboldali nézők pedig megbizonyosodhatnak arról, hogy egyetlen celeb sem igazi magyar, mert az igazi magyarokkal ellentétben végigpofázzák az étkezést. De még csak nem is vallásosak, mert az "Édes Jézus légy vendégünk" is ritkán hagyja el a híres ajkakat.

A vendégek nem csak ülnek az asztalnál, hanem fel is fedezik vendéglátójuk otthonát. A celebek lakásában ámulatba ejtő dolgokkal szembesülhetnek a tévénézők és a celebtársak. A sportolóról kiderül, hogy vannak érmei, a zenészről, hogy vannak lemezei, a vetkőzős celebcsajról pedig, hogy gyűjti a randibugyikat és a harisnyatartókat.

A főzőceleb celebtársaival általában jóban van. Akit korábban nem ismert, abban pozitívan csalódik, bár olykor negatívan. A társaság a főzőhét végére nagyszerűen összejön (egy-két különc azért adódhat, de ez csak fokozza a többiek összhangját), és megfogadják, hogy ezentúl összejárnak és együtt vacsoráznak akkor is, ha nem lesz ott stáb.

2010. október 12., kedd

Új bejegyzések a Pi Blogban

Néhány friss érdekesség a Pi Blogból: pi ajtó, zongora pi és pi formájú gördeszka-akadályok (ez utóbbiak a miskolci Szinvapark bevásárlóközpontnál).

2010. október 11., hétfő

Devecser, a magyar Bhopal

Bár a híradókban és az online hírportálokon azt, hogy "Devecserben" következetesen úgy írják és mondják, hogy "Devecseren", a "Devecserbe"-t pedig úgy, hogy "Devecserre", mindkét esetben az előbbi alak a helyes, vagy legalábbis az általam inkább megszokott. No mindegy, ez csak egy észrevétel.
Devecser városára lesújtott a vörösiszap, mint a Száz év magányban a Buendíák településére a különféle csapások, vagy Pripjatyra az ólomízű, ciripelő radioaktivitás. Dédi omladozó házát nem érte el a vörös massza, mert az az Arany János utcában, egy domboldalon fekszik - igaz, lassan pusztul lúgos iszap nélkül is.
Amikor arra gondolok, hogy egyszer író leszek, legtöbbször még mindig Dédi nagyszobája jelenik meg előttem a könyvespolccal, és azon a polcon látom a könyvemet, amint méltósággal szemléli a templom-dohos szobát, és olvasójára vár a könyvekre oly jellemző néma kitartással, mellyel akár évtizedekig is képesek olvasójukra várni, hogy szóra nyithassák papír-ajkaikat.
Visszatérve az iszapra, furcsa dolog az, amikor egy általunk ismert, lelkünkhöz közel álló helyen (vagy netán a lakóhelyünkön) történik természeti csapás vagy ipari katasztrófa. E bejegyzés címe túlzónak tűnhet és túlzó is, hiszen ezredannyi ember halt vagy vakult meg, mint 1984-ben Bhopalban a gyilkos ciánködben, de míg az a világ legnagyobb ipari tragédiája volt, addig a kolontári, devecseri hazánk eddigi legpusztítóbbja.

2010. október 5., kedd

Csavargás az Alpokban

Kiolvastam Zola Mouret abbé vétke c. regényét (s közben ráeszméltem, hogy több regény, vagy inkább novella-kezdeményemben magam is egyfajta Paradou megteremtésén fáradoztam, kevés sikerrel), s most Benedek Istvántól olvasom a Csavargás az Alpokban-t.