A kihalt, sorsukra hagyott és lassú pusztulásra ítélt helyek - mint például Pripjaty, a detroit-i Központi Pályaudvar vagy Hashima szigete a japán partoknál - iránti már-már tvrtkói érdeklődésem tán több egyszerű kíváncsiságnál, és valahol a devecseri kultúrház emlékképénél gyökerezik.A kultúrház az Arany János és a Hunyadi János utca sarkán állt, közvetlenül dédnagymamám háza mellett, és már gyermekkoromban is egy omladozó, elhagyott épület volt. Magas, mindig csukott ajtajával, előtte néhány guanólepte lépcsőfokával és sötét ablakaival Norman Bates házához hasonló misztikus és kísérteties hangulatot árasztott. A pusztulás kórsága aztán évekkel később dédi házára is átterjedt - főleg miután dédnagymamám, mint a ház lelke és "immunrendszere" már nem védelmezte meg többé az idő és a természet falánk vasfogaitól. Egy időben, az 1990-es években, amikor Devecsert elérte a "varroda-láz" (melyben lázban volt valami hasonlóság a Száz év magány c. regényben olvasható különféle gazdasági tevékenységekkel), némileg felújították és egy varroda költözött bele, de aztán újra elnéptelenedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése