Hideg a templomban és izgalom az utcán

A devecseri templomban hideg volt, és az a dohos illat (mert számomra ez illat, és nem szag), ami néhány sarokkal arrébb, dédnagymamám házában is oly jellemző volt - lehet, hogy a templomból hordta haza Dédi ezt az illatot. Ültünk Dédivel a templomban, és hideg volt.
A templom hűvössége és hatalmas tere mintha a mellkasomat, lelkemet is lehűtötte és furcsán kitágította volna, űrt éreztem magamban. Máig nem tudom újra felidézni ezt a gyermekkori érzést, csak homályos emlékként dereng. Akkoriban azonban gyakran előjött. Édesanyám hiánya is benne lehetett ebben az üresség-érzetben, mert ő ritkán jött Devecserbe. Távol volt, én pedig Dédivel ültem a mérhetetlen terű és tömegű, hideg, dohos templomban.
Ez az érzés már régen elveszett, és már fel sem tudom idézni, legyen édesanyám bármilyen távol, vagy legyek bármekkora katedrálisban. Elveszett, mint az az érdekes kéj, amit akkor éreztem, amikor a pásztói általános iskolából egy óraközi szünetben kiszöktünk egy osztálytársammal. Már nem tudom, miért mentünk ki, tán édességet vagy képregényt venni. Ahogy elkésve visszafelé tartottunk az iskolába, a sietős séta és a késés izgalma valamiféle genitális bizsergéssé teljesedett. Akkoriban még egyszer-kétszer éreztem ilyesmit hasonló helyzetekben, de aztán örökre elveszett ez az érzés is.