Oroszlányi séta

A sors, melynek lisztjét most a bürokrácia és a bankok malmai őrölték, ha csak egy délutánra is, de újra életem egy korábbi, gyermekkori időszakának szomorúságában és szegénységében boldog és idilli helyszínére, Oroszlány városába vetett. Jó volt újra az egyszerre kicsi és méltóságteljes, kaszárnyaszerű téglaházak között róni az utcákat, megnézni a sáros szlömnegyed egyik hírhedt, bontásra váró épületét, vagy akár a felújított, s ezzel a ködös, kopott szürkeségbe némi élénk színt keverő otthonokat. Akkor, régebben észre sem vettem - aminek persze az is az oka, hogy még nem volt ilyen összehasonlítási alapom, de ha lett volna, lehet hogy akkor sem tűnt volna fel, hiszen ehhez tán semprun-ösen el kell távolodni időben s térben, és egy tágabb perspektíva szélesebb vásznán szemlélni a dolgokat - szóval fel sem tűnt, hogy mennyire hasonlít Oroszlány belvárosa Wekerle-telepre, vagy Dunakeszi egy régi munkástelepére, vagy még inkább: Aprajafalvára, a Hupikék Törpikékből. Mert a koszos, szegény falakból valami meseszerű hangulat áradt, és az az érzésem támadt, hogy egy új Kafka szükségszerűen Oroszlány szlömnegyedében nevelkedne, de legalábbis egy ott élő író nehezen behozható, már-már tisztességtelen előnyben lenne egy gazdag környék lakójával szemben.