2009. november 4., szerda

Álmodtál már számológépekről?

Elkészítettem életem első interjúját. Alanynak nem egy olcsó, hétköznapi, televízióban sütő-főző celebet (tisztelet a kivételnek, hiszen azért azok között is vannak értékes emberek, akik a képernyőn sütögetik a pecsenyéjüket) választottam, hanem magát Tóth Viktort, az általam nagyra becsült rskey.org oldal - valamint a hozzá kapcsolódó rendkívül gazdag zsebszámológép-gyűjtemény - tulajdonosát. Sűrű időbeosztásom sajnos nem tette lehetővé, hogy elutaztam hozzá a Tengerentúlra, így e-mailben tettem fel neki pár kérdést, amire ő készségesen, meglepő és megtisztelő gyorsasággal válaszolt. A Számológép Blogot is elismerő szavakkal illete - persze lehet hogy csak udvariasságból, de azért jól esett, hiszen Tóth Viktor Kalkulátorisztán csodálatos birodalmában legalább olyan fontos személyiség, mint Ali G a raszta-gangszták között, és akkor még keveset is mondtam, mert akár úgy is fogalmazhattam volna, hogy állócsillag Kalkulátorisztán egén, valamelyik hétszegmenses csillagképben.
Az "Álmodtál már számológépekről?" kérdésem furcsának hathat, de hát magamból indultam ki, és bizony velem már többször előfordult, hogy különleges, valóban álomszerű számológépekről álmodtam, titkos, rejtett funkciókkal, amik speciális billentyű-kombinációkkal érhetőek el. Nem orgazmokozmikus álmok, de hangulatosak, határozottan hangulatosak.
Ha valaki figyelmetlenül átsiklott volna az interjúhoz vezető link felett, akkor ide kattintva is elolvashatja azt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése