Nagyapám a diszkóban

Régebben, amikor egy-egy hétvégi éjszakán megfordultam zenés-táncos helyeken, a fényektől, a muzsikától, a vidám tömegtől, egy kis alkoholtól, meg ettől az egésztől együtt, ami sokkal több, mint ezek az alkotóelemek egyszerűen összeadva, mert a képletbe valahol szorzók is kerülnek; nevezzük ezt az egészet, ezt az eredményt az éjszaka hangulatának - szóval az éjszaka hangulatától megrészegülten olykor arra gondoltam, hogy mi lenne, ha itt lenne nagyapám. Milyen lenne nagyapám az éjszakában. Elképzeltem, ahogy Karcsi papa támaszkodik egy korlátnál, vagy ropja a vonagló tömegben, miközben a táncoló masszát pásztázva cikáznak, villognak a fények, együtt pulzálva a zenével. Hol velem azonos korúnak képzeltem, hol pedig továbbindítva őt a nagyapaság felé vezető úton. Mint egy "alternatív valóság", amikor regények, filmek abból indulnak ki, hogy milyen lett volna, ha a második világháborúból a náci Németország kerül ki győztesen, és most ugyanúgy lenne mobiltelefon, internet, funky, vagy épp eletronikus tánczene - ugyannakor nemzetiszocialista személyi kultuszban élnénk; vagy pedig a szocializmus dialadalmaskodott volna a piacgazdaság felett, és Nyugat-Európa elszegényedett országai csatlakoztak volna a Szovjetunióhoz hosszas tárgyalások után, és most azért küzdenének, hogy ők is a rubel-övezet biztonságát élvezhessék. Vagy mint a fantasy-filmek számszeríjjal kombinált lézerfegyverei, évszázados gúnyába oltott űrruhái. Sajnos csak ezeket a méltatlan vagy bizarr példákat találtam (és találom rendre, ha eszembe ötlik ez a kép), de nagyapám elképzelt felbukkanása egy ilyen szórakozóhelyen is egy hasonlóan ellentmondásos, sőt szürreális dolog lett volna.