A beágyazásról

Nem is olyan rossz ötlet ez az énblogba ágyazott blogregény. Így ha épp nincs kedvem személyes bejegyzést írni, hozzáfűzhetek még néhány bekezdést a regényemhez, és viszont: ha a regénnyel nem haladok, írhatok magamról, az emlékeimről - vagy akár egy ilyen elméleti, metablog posztot.
Az olvasó szemszögéből is igaz: ha engem unalmas figurának talál, a regény még lekötheti, és fordítva: attól, hogy a regényemet esetlen írói próbálkozásnak tartja, a személyes blogom felkeltheti és fenntarthatja az érdeklődését.

A szigetről bővebben

Bröton persze nem tudta, hogy pár mérföldre onnan, a szomszédos (szintén lakatlannak tűnő) szigeten olyan hírességek hagyták a lábnyomukat, mint az Arany Medve-díjas amerikai szépfiú és a francia szépség. Már legalábbis arra a rövid időre, amíg a hullámok újra simára nem nyaldosták a partot, mint Kojak a sorjás nyalókat. Sőt, Bröton a filmet sem látta (pedig érdemes megnézni). Azzal sem volt tisztában, hogy a sziget valójában nem névtelen. Napjainkban ugyanis már nem léteznek névtelen szigetek, még a legjelentéktelenebb korallszigetek is kapnak valamilyen földrajzni nevet. Bröton névtelennek hitt szigetét 1972-ben nevezte el egy Mike Swoosh nevű mélytengerkutató és halbiológus (aki aztán később otthagyta a nem túl jövedelmező pályát, és a sporszer- és konfekcióiparban próbált szerencsét). A kis, kerek szigetnek az Airmax nevet adta, mert bár egy űrfelvételen bökött az addig valóban névtelen szigetre, egy borongós őszi délelőtt 1972-ben, a Tengerkutató Központ légkondicionált irodájában, úgy vélte, hogy arrafelé a levegő maximálisan tiszta. Ebben nem is tévedett, a szigeten pompás éghajlat uralkodik, és a levegő is csodálatosan tiszta.

A sziget

A névtelen és lakatlan földdarab, ahol Bröton napra pontosan két esztendőt töltött, pár mérföldre fekszik attól a szigettől, melyet néhány évvel korábban Leonardo DiCaprio, Virginie Ledoyen és színésztársaik (és a stáb tagjai) népesítettek be A part c. film forgatása alatt. Nem nagyobb, mint a Margitsziget, Bröton egy óra alatt kényelmesen körbesétálta az apró, paradicsomi szárazföldet a szikrázó, hófehér fövenyen.

Bröton, az albérlő

Mint látod, Kedves Olvasóm, unokatestvérem irodalmi terveitől (is) fellelkesedve ismét elkövetem azt a könnyelműséget, hogy szerény szépírói tehetségem ellenére regényírásra adom a fejem. Mert ez bizony néhány évente előfordul velem. Igazán foglalkozhatnék okosabb dolgokkal is, csak hát az ambíciók. Ráadásul nem is az asztalfiókom tömöm ezzel a kétes színvonalú és kissé agyament grafomán orgiával, hanem - legalábbis egy időre - ide, a személyes blogom mellé költöztetem Brötont a maga kalandjaival. Remélem nem untatlak majd vele nagyon, és sikerül valamit kihoznom a történetből.

És még egy bekezdés

- Te Brétó, emlékszel, amikor még Ubi könyvét írtad, majd azzal a bágyadt robinzonos műsztorival kilincseltél a kiadóknál? Bevallom, akkoriban még nem hittem volna, hogy egyszer viszed valamire. És erre tessék, több évet töltöttél a nyílt óceánon és egy margitszigetnyi trópusi földdarabon, a könyvedet meg veszik mint a cukrot... hát nem semmi. A múltkor amikor a könyváruházban láttam a könyved plakátjait, hát majdnem elérzékenyültem. "Both Bendegúz: Brétó kalandjai". Azt tudtam, hogy Both Benedek a nagyapád, de hogy egyszer te is akkora író leszel, mint az öreg, hát azt tényleg nem gondoltam volna. És hát a tenger... tényleg, nem volt unalmas olyan sokáig himbálódzni a tengeren? Na és mikor veszed át a díjat? - árasztotta el Kerge örvendezésével és kérdéseivel Brötont.

Még egy bekezdés

- Szia Brétó, hát megjöttél a nagy útról. Gratulálok, és persze a díjhoz is! - mondta Kerge. Bröton ugyanis csaknem megkerülte a Földet egy lélekvesztőn, majd éveket töltött egy lakatlan szigeten. Közben naplót is vezetett a kalandjairól, mint Robinson Crusoe, azzal a nem elhanyagolandó különbséggel, hogy míg Robinson csak kitalált személy, addig Brötonnal valóban megesett mindaz, amit vitorlása kajütjében és a pálmafák árnyékában papírra vetett. A naplót kiadták és bestseller lett, a megjelenést követő első héten elkapkodták az összes kötetet. Nagyon jó kritikát kapott, továbbá egy irodalmi díjat, amit a napokban vesz majd át Münchenben. Így tulajdonképpen átutazóban van Bécsben, és ha már itt jár, megbeszélte ezt a találkozót Kergével.

Brétó kalandjainak első bekezdései

Bröton pár órával ezelőtt érkezett Bécsbe. Szórakozottan sétálgatott a belvárosi utcákon, majd betért a kávéházba. "Tán Zweig is járt ebben a kávéházban. Sőt, lehet hogy ez Könyves Mendel kávéháza. Micsoda irodalmi helyszín." - gondolta Bröton, ahogy leült az egyik asztalnál, egy nyugodt sarokban.
Bröton valódi neve (helyesebben: valódi beceneve) Brétó volt, de egy ideje Brötonnak nevezte magát. A Brötonnak jobb a hangzása; mintha ebben a két szótagban lenne valami a sziklás bretagne-i partokból, a sós hullámokból és a szél zúgásából. Már a kávéját kortyolgatta, amikor az ajtóban megjelent a legjobb barátja, egykori osztálytársa, Kertész Géza.
- Szevasz Kerge! - köszönt Bröton a rég nem látott barátnak.

Regényötlet (munkacím: Brétó kalandjai)

Ezekben a percekben született az alábbi regényötletem:
Egy bértollnok, aki korábban celebek "önéletrajzi" könyveit írta (többek között egy befutott pornórendezőét, Koviét Ubiét, ezért barátai Brétollnoknak, vagy egyszerűbben Brétónak hívják), elhatározza, hogy végre saját nevén is ír egy könyvet. Az ötlete egy sokadik lakatlan szigetes, Robinson-szerű regény. A kiadók azonban visszadobják a kéziratát, stílusának hibái és a történet unalmassága, elkoptatottsága miatt. Ekkor Brétó elhatározza, hogy ahelyett, hogy a fotelében ülve vagy városi parkok padjain dolgozna tovább a regényén, inkább vízre száll, és addig vitorlázik az óceánon, amíg egy lakatlan szigetre nem lel, hogy ott aztán valóban úgy éljen, mint egykor Defoe hőse, és megírhassa immár valóságos naplóját a túlélésről és a trópusi sziget meghódításáról.

Lakások, szobák, polcok

Unokatestvéremmel - ha már szóba került a regényötlete, és a blogom -, az írásról úgy általában is elbeszélgettünk. Megosztottam vele azt a régi gondolatomat, hogy az íróvá válás tulajdonképpen a halhatatlanság egy formája. Hogy könyvként beköltözni emberek ezreinek, millióinak a házába milyen jó dolog lehet. Közben a polcára néztem, és polcok százai jelentek meg előttem, melyeket eddig ismerősöknél vagy könyvtárakban láttam. Mert igaz, hogy nagyon csekély az esély arra, hogy valóban írók legyünk (bár a lottóhoz képest például nem olyan rosszak ezek az esélyek), mégis jó eljátszani a gondolattal, és szerény próbálkozásokat tenni.

A nagy Lebowski és az írói ábrándok

Tegnap (miután futottam egy kört a Margitszigeten) unokatestvéremnél megnéztem A nagy Lebowski c. filmet. Illetve csak majdnem megnéztem, mert úgy alakult, hogy az utolsó kb. negyed órát nem láttam. Rájöttem, hogy a vörös hajú srác hasonlított a nagy Lebowskira, legalábbis amikor Lebowski napszemüvegben volt, mert a szemük azért különbözött (és különbözik mind a mai napig, minden bizonnyal). A lazaságukban is volt némi hasonlóság.
Egyébként nem csak én dédelgetek írói ábrándokat a családban, hanem unokatestvérem is. Jelenleg egy mesén dolgozik, már csak két fejezete hiányzik. A következő terve pedig egy elég bonyolult regény (vasalás közben mesélt róla), melynek a bibliai Sámson lesz a főhőse. Többet nem árulhatok el róla, de nem is nagyon tudnék, mert nem egyszerű a sztori, és már ott, unokatestvérem forgószékében ülve elvesztettem a fonalat.