A reménysugár

Megnyugtató Proust azon bekezdéseit olvasni, melyekben arról ír, hogy írói ambíciói hajnalán mennyire kételkedett saját tehetségében. Az én hasonló gondolataim persze nem jelentenek automatikusan garanciát fényes szépírói jövőmre, de azért Proust sorai reménysugárként világítanak írói énem sötét tudatalattijába. (Aztán az is megeshet, hogy Proust szerénysége és önmarcangoló kétkedése csak a retorikából kölcsönzött eszköz az olvasó szimpátiájának elnyeréséért, és valójában nagyon is tudatában volt zsenialitásának már a kezdetektől - de ez mégsem túl valószínű, hiszen a kétkedésnél mi sem természetesebb, már csak saját példámból kiindulva is; sőt olykor önhitten arra gondolok, hogy a legerősebb kétségek épp a legnagyobbakat mardossák, és igazán magabiztosak csak a középszerűek lehetnek.)