Gyűjtögető életmód

Szeretek gyűjtögetni. Tárgyakra vagy elvont dolgokra vágyakozni és várakozni, megszerezni és rendszerezni, és ezzel a gyűjtők sajátos, elvarázsolt lelkiállapotába kerülni.
Régebben inkább konkrét tárgyakat gyűjtöttem (mint Stefan Zweig a kéziratokat, vagy Lajos cimborám a Zippo öngyújtókat), furcsa szenvedély ébredt bennem az üdítőitalos fémdobozok iránt, mely hóborttal öcsémet is megfertőztem, és gyűjtöttük, katalogizáltuk hosszú éveken át az üdítős dobozainkat. Valahol még mindig lobog ez a láng, bár azóta az újabb gyűjtőlázak tüzei eléggé elszívták tőle az oxigént.
Ezek az újabb lázaim már elvontabbak, bár időnként tárgyiasulnak, mint például a Kinizsi Százas teljesítménytúráért kapott apró jelvény, amiből eddig hármat gyűjtöttem össze. Ha hosszú és sokáig teljes életem lesz, akár ötvenet is megszerezhetek majd (amennyiben egy évben sem mulasztom el a száz kilométeres túrát, akkor 76 éves koromban büszkélkedhetek majd ötven kirándulás kissé már összemosódó és homályos, de boldog emlékével, és ötven ilyen zománcfestett, ovális jelvénnyel).
Aztán ott van a Balaton-átúszás, amit eddig négyszer teljesítettem, így ezen a nyáron már az ötödik, jubileumi lubickolás vár rám. Ez is majdnem olyan fontos számomra, mint a Kinizsi Százas gyalogtúra, így ha véletlenül egy napra esnének, komoly dilemmát jelentene, hogy melyiken vegyek részt (szerencsére ez nem fordulhat elő, hiszen a K100 hagyományosan május végén van, a Balaton-átúszás pedig júliusban vagy augusztusban).
Gyűjtöm a fekvőtámaszokat is. Egyelőre a száz fekvőtámaszt tűztem ki célként magam elé. Gyűjtési szempontból az a jó benne, hogy nem csak egy májusi hétvégén vagy egy forró nyári napon van, szóval nem csupán évente egyszer, hanem bármikor. És még csak ki sem kell hozzá lépni a lakásból - ami nem mindig feltétlenül előny, hiszen a Kinizsi Százast például elég unalmas lenne otthon lesétálni, fel-alá járkálva egyik szobából a másikba. Egyszer olyasféleképp fogalmaztam meg magamban, hogy a fekvőtámasz az "akaraterő diadala". Először is le kell küzdenünk saját lustaságunkat, hogy egyáltalán hozzáfogjunk, és felvegyük a misszionárius alaphelyzetet a talajon. Egy egyébként a nehezebb, szóval ha már kiugrottunk a fotelből vagy az ágyból és elhatároztuk, hogy megvívjuk a csatát a gravitációval, akkor a legfőbb akadályt már leküzdöttük. Innen már csak pár karhajlítás az egész, és máris egy kicsit formásabb mellizmokkal és tricepsszel folytathatjuk életünket, amely hosszú távon mindenképp az elmúlás felé konvergál, de azért teret enged az ilyen sikereknek. Egy kis akaraterő persze még itt is kell, hogy ne 30 legyen hanem 35, ne 60 hanem 65, de pont ez a szép benne.
Na ézzük gyorsan mit gyűjtök még, mert lassan novellává terebélyesedik ez a bejegyzés (ami mondjuk nem is olyan nagy baj, tekintve hogy milyen régen írtam már - így legalább van mit olvasnotok, kedves gyakran nélkülöző olvasóim). Természetesen gyűjtöm itt a blogomban a bejegyzéseket. Eddig százegynéhánynál tartok. Majdnem ugyanennyit gyűjtöttem már a Pi Blogban is, a legtöbbet pedig, több mint hatszáz posztot a Számológép Blogban szedtem össze.
Azt hiszem, sikerült az eddigi leghosszabb blogbejegyzésem megírnom, így blogposzt-gyűjteményem szép és egyedi darabja született magáról a gyűjtésről mint olyanról. Itt az ideje búcsúznom, és nyomnom pár fekvőtámaszt.