2011 - a rendrakás éve

Szeretettel köszöntök mindenkit az új esztendőben.
2011-et nem csak outdoor évnek tervezem, hanem a "rendrakás évének" is. A konkrét rendrakáson kívül igyekszem majd rendszerezni az ötleteimet, online birodalmamat, stb.

2011 - outdoor év

A jövő esztendőt outdoor évnek tervezem. S hogy mit jelent majd ez az "ajtónkívüliség"? Egyrészt 2011 tavaszán lesz az 5. Kinizsi Százasom. De jövőre lesz például hivatalos Iszinik túra is (ilyen pedig ritkán van), így azon is tervezem a részvételt, ahogy egy száz kilométernél hosszabb túrán is.
Balaton-átúszásból szintén az 5. következik majd jövőre, és talán a 6. is, ha sikerül kétszer átúsznom, ami már régi vágyam.

Nyaralás

Most néhány napig vízközelben, nettávol leszek.
Addig egy kis olvasnivaló tavaly augusztusból.

Ami fontos

Meg kell jegyeznem, hogy blogom nem a fontos dolgokról szól. Mi alapján választja ki elmém, hogy miről írok vagy épp miről nem? Ennek paramétereivel, folyamatával magam sem vagyok tisztában. De nem valamiféle hétköznapi értelemben vett fontosság dönt. Írtam például hörcsögeink tragédiájáról, de nem írtam nagymamám elvesztéséről. Írtam egy metrókocsi világításának meghibásodásáról, de nem írtam életem legfinomabb és legtöbb szeretettel készült születésnapi tortájáról, amivel Kedvesem lepett meg. (Öcsémről is alig, nyomokban írtam még - és tessék, ez a mondat is zárójelben van, tényleg lehetnék figyelmesebb -, pedig életem egyik meghatározó szereplője, ahogy Lajoson vagy Dombos Attilán kívül sem írtam még a barátaimról.) Még csak azt sem mondhatom, hogy blogom motívumai, gondolatai a valós, hús-vér-napsütés-eső-szmog-íróasztal hétköznapjaimat is akkora súllyal, térfogattal töltik ki. A blogom a blogom, hozzám tartozik, de nem (teljesen) én vagyok. Mint mondjuk a köldökömbe bújt apró anyajegy: időnként eszembe jut, határozottan testi valóm része, de túlzás azt állítani, hogy én lennék.
Mindez nem azt jelenti, hogy nem szerepelnek valóban fontos dolgok is a bejegyzésekbe csomagolva, vagy hogy szándákosan emelek ki vagy hallgatok el dolgokat - ez egy tudattalan, megfejthetetlen és önző, kevéssé befolyásolható szelekció, vagyis: egyszerűen így írok, és kész.

Írás és napozás a dombtetőn

Reggel nyomtam pár fekvőtámaszt.
Most egy kiránduló hangya közeledik felém a fűerdőben. Napozunk. Barátnőm napozik, én meg az árnyékban olvasok, írok. A hangya meg cipel valamit. A dombtetőn vagyunk. A gazok és a rozsdás ipartelep mögött Budatétény tarkállik és a budai hegyek kéklenek. Egy másik hangya. Zúg a szél. Zúg egy hajó a Dunán. Egy autó alatt siseg az aszfalt. Egy láthatósági mellényes alak dekázgat valamivel az út szélén, a domb alatt. Egy repülőgép zúg. Egy hangya mindjárt ideér a sárga napozótörölközőhöz, lehet hogy az előző. Mennyi minden történik. Kopik a grafit, egyre vastagabbak a betűk. Hangya sehol. Egy targonca zörög vidáman a rozsdás ipartelep földútján. A Duna túlpartjáról száguldó motorbicikli hangja száguld a dugattyúkból a hallójáratomba. Egy mozdony hangjelzést ad. Biciklisek jönnek rendőri felvezetéssel - akkor ezért áll ott lenn a láthatósági mellényes alak, aki az előbb dekázott. A falevelek zizegnek a szélben, parányi szárnyakként csapkodnak, barátnőm napozik, egy repülőgép méltóságteljesen zúg, a vidám targonca távolodik. Két lepke kergetőzik bukdácsolva a szélben.
Reggel nyomtam fekvőtámaszt, jól esett. Hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire jó. Főleg utána. A testformálás tudata. A kitartás. Akaraterő.
Itt az ideje olvasni. A könyv fakó-téglaszín borítója össze van firkálva golyóstollal - tán még én firkáltam össze. Én, gyermekkoromban. A gyermekkori énem.
Lajos írt e-mailt. Azt írta hogy már tizenkét Zippo öngyújtója van. Zúg egy repülő. Felnézek. Két repülő. A közelebbi zúg, a távolabbi csíkot húz. Barátnőm napozik. Szóval Lajosnak már tizenkét öngyújtója van. Nekem kilenc év múlva lesz tizenkét Kinizsi Százas jelvényem. Tizenkét pont. Tizenkét dühös ember. Piszkos tizenkettő. Milyen lesz a kilenc évvel idősebb énem?
Itt az ideje olvasni.
Egy sárga alapon fekete pettyes, apró bogár pihen egy száraz, repedezett, a könyvnél is fakóbb, téglaszín, fordított Franciaország alakú falevéldarabon. Elindult. Felmászik egy fűszálra. Majd le.
Fel a következőre. Le. Jól kipihenhette magát. Európa Könyvkiadó. Budapest. 1965. Le rouge et le noir. Itt az ideje olvasni.

A blogom és én

A blogom eléggé hozzámnőtt, legalább annyira a részem, mint az évről évre teljesített Kinizsi Százas és a Balatonátúszás, a sármomról és cukiságomról - és olykor tinivígjátékba illő, már-már chris kleini esetlenségemről - való meggyőződésem, a baseball-sapkám, a társasjáték ötleteim, vagy a rollerezés a bevásárlókocsival a hipermarketekben.
[fotó: port.hu - Húgom, nem húgom]

The sound of silence

Az előbb a The sound of silence szólt a rádióban (hallga'csak) - erről mindig eszembe jut a Diploma előtt c. film (hja, a zene is olyan, mint a madeleine-sütemény... lehet, hogy akkor kezdődött a harisnya-fetisizmusom? Vagy amikor falusi általános iskolámban a tanítónő lábára kellett segíteni a csizmát... ki tudja, honnan erednek az ilyen dolgok).

Öregedés

Bár még harmincon innen vagyok, néha már megérint az öregedés és az elmúlás gondolata. Ilyenkor - rendszerint - a Kinizsi Százas gyalogtúra és a Balatonátúszás jut eszembe, mint két olyan dolog, amely pozitívvá teszi az idő múlását, hiszen évről évre egyre több Kinizsi Százast és Balatonátúszást tehetek imaginárius gyűjteményembe - és ez a gyűjtemény csak az évszakok váltakozásával, az évek múlásával lesz egyre gazdagabb. Ezért jó, hogy múlik az idő - még akkor is, ha közben megöregszem.

Na de ki vagyok én?

Az új olvasókban (és bennem is olykor) felmerül a kérdés, hogy ki is vagyok én. Erre is megpróbál választ adni ez a blog.
Voltam már vézna kisfiú, akit tornaórán utoljára választanak be a csapatba (bár az már nem is igazi választás, ugye), de tartottak már nőcsábász bájgúnárnak is. Ami a külsőm és a férfiasságom illeti (mármint a férfiasságom nem a szerszámom értelemben használom), elég hiú is vagyok, néha még azt is el tudom képzelni, hogy a világ összes nője belém szerelmes (legfeljebb vannak, akik titkolják, vagy még csak a tudatalattijukban motoszkál - Ain't nobody love you like I love you [...] You will know the difference when I touch you).
Tanultam már nagyon jól és nagyon rosszul, de nem voltam mindig ilyen szélsőséges: évekig tanultam átlagosan is.
Mostanság testem és racionális szellemem kissé kafkai munkakörben keresi a kenyérre és a péksüteményekre valót a Vasút szolgálatában (mely vasút számomra már nem a nyomkarima sírása vagy a vas és a grafitzsír illata, hanem pusztán számok és betűk), míg lelkem írói és egyéb elrugaszkodott álmokat dédelget.