Hangulatos utazás a város alatt

A metrókocsiban (szokásom szerint a szerelvény utolsó kocsijába szálltam; no nem babonából, rögeszméből vagy valamiféle autisztikus okból, egyszerűen így esik a legközelebb a kijárat a célállomáson) alig volt világítás. Valami meghibásodhatott, így csak két neoncső halványan pislákoló fénye próbálta megvilágítani az utasteret. Félhomály volt, és ez hangulatossá tette a máskor hétköznapi utazást a város alatt. Eszembe jutott a visszatérő metrós álmom is. Viszont így nem tudtam tovább olvasni Az eltűnt idő nyomábant, amibe a Vörös és fekete kiolvasása után fogtam.

Mégsem vagyok Diogenész

Mégsem vagyok Diogenész: pár nappal ezelőtt nem tudtam ellenállni egy NY baseball sapkának. Fekete, a homloka szürke-fekete "kárómintás", rajta fehér szegélyű, fekete NY logóval - sildjének széle pedig vékony fehér vonallal hullámzik rajta végig.
Ha már őszinteség, legyen teljes: egy világosabb, fehér alapon fekete mintás NY sapkát sem tudtam a sportáruházban hagyni. De most egy ideig nem veszek újabbat (főképp, hogy a maratoni váltón is kaptam egyet emlékbe - igaz, nem egy haute couture, de kedves emlék).

Zserbó, a cuki gigolo

Gombszemű, bóbitás kosondend kuzinunk a keresztségben a Zserbó nevet kapta (no nem a városi legendából ismert, Vörösmarty téri Gerbeaud cukrászdáról és étteremről, hanem a csokis-diós-lekváros süteményről).
A napokban építünk neki egy kis faházat, ahol kedvére elbújhat és elmélkedhet a világ dolgain (először a Bátor névre is gondoltam, mert a legkisebb zajra is az átmeneti óvóhelyként szolgáló cipősdobozba menekül - ezen lábbelisdoboz helyett kapja majd imaginárius tervező- és kivitelezőirodánk ajándékát, a könnyűszerkezetes faházat).

Diogenész órája

Vettem egy új karórát, mert elődjének megnőtt az étvágya: már negyedévente követelte a friss gombelemet, míg korábban akár két évig is képes volt beosztani egyet. Vásárlási szándékom megerősítést nyert a maratoni váltón kapott kuponnal, amely kétezer forint kedvezményt helyezett kilátásba a Timex márkájú időmérőket árusító üzletekben. Oké, nem egy Breitling vagy egy Tag Heuer (sőt, a legolcsóbb modellt választottam, így százalékos mértékben is sikerült maximalizálnom a kétezer forintos kedvezményt), de van rajta stopper, ami jól jön futásnál, és még a dátumot is mutatja, bibibííí. (Most eszembe jut egyik haverom régi sztorija, amikor a buszon egy utastársa rácsodálkozott a hókotrógépre: "Dik mán, toli és sózi a havat!" Egyszerű, kétmondatos történet - a havas miskolci utcával, a narancssárga hókotróval és a busz párás ablakával.)

Az első talákozás egy könyvvel (és a kritikával)

Robert M. Pirsig A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete c. könyvén írok, azt használom alátétnek. Ez az első találkozásom a könyvvel. Mint amikor egy városon csak átutazunk, pontosabban az elkerülő autópályán haladunk el mellette, és a zajvédő falaktól még távolról sem látjuk. Hát ilyen ez a találkozás most, de egyszer talán elolvasom. Unokatestvérem könyve. Mármint nem Robert M. Pirsig az unokatestvérem, ő csupán megvásárolta. Mármint nem Robert M. Pirsig vásárolta meg, hanem az unokatestvérem (aki nem Robert M. Pirsig, sőt, teljesen másképp hívják, még csak nem is Róbert, és a felmenőink között sincs egyetlen Pirsig sem, amennyire tudom). Szóval unokatestvérem csak megvásárolta a könyvet. Vagy lehet hogy nem is ő vásárolta, hanem ajándékba kapta, de most hagyom nyugodtan vasalni, nem kérdezem meg tőle. Bár megkédezhetném, de nincs jelentősége. A címe minden esetre jó. Mert mi a p*na, merül fel az emberben. Mármint nem vagina monológilag értem, hogy mi a p*na, hanem hogy miképp jön össze a zen és a motorbicikli. De ez csak cím persze. Jó cím.
Unokatestvérem, aki épp vasal, és megengedte, hogy a könyvén írjak, őszinte. Szeretem az őszinteségét. A blogomról is őszintén megmondta, hogy bár vannak benne jó bejegyzések, sok "szét van esve", néhányra pedig azt mondta, hogy "ezt nem írtad le elég érdekesen; túlságosan figyelsz a mondatokra". Te vagy szétesve, apukám, gondoltam először magamban, de aztán lehet hogy igaza van. De az is lehet, hogy nincs igaza. Ha meg mégis igaza van, hát akkor szét van esve, na és, mi van akkor, puff neki. Meg hogy figyelek a mondatokra... Hö. Mb. De azért szeretem az őszinteségét.
Robert M. Pirsig könyvének a minőség az egyik központi kérdése, ahogy a borítón olvastam. Ez az, ez kell nekem is. Minőség. A blogom legyen olyan, mint egy kedves utca, vagy egy szép kert. Legyen hangulata, és sugározzon minőséget. Még akkor is, ha kicsit szét van esve. A szétesés a bája. Direkt van szétesve, bibííí.

Olvasás a szőnyegen

Nem mentem futni a Margitszigetre; majd holnap. Legfeljebb este nyomok pár fekvőtámaszt. Maradtam, inkább olvasok. Olvasó nap. Vörös és fekete, még mindig. Julien a kertben pettingelt de Rénalnéval. Jó, csak a kezét fogta, de az már taktilis izé. Ráadásul még Derville-né is ott volt, milyen izgi. Amúgy lassan haladok. Olvasok pár oldalt, aztán elgondolkodom; szemem a sárgás lapokról lecsúszva előbb a szőnyeg textúrájára fókuszál, majd a szőnyeg szélének bojtjaira, a bojtok csomóira, a csomókról vissza a könyvre, na hol is tartottam...

Bundáskenyér és elmúlás

A teám nem volt elég savanyú, ezért beledobtam egy plussszt (pontosabban nem Plussszt, hanem az egyik közértlánc saját márkás multivitamin pezsgőtablettáját, de én már csak plusssznak hívom az egyszerűség kedvéért, ahogy régebben a fénymásolást úgy mondták hogy xeroxolás, akkor is ha nem Xerox gyártmányú készülékkel történt a sokszorosítás, vagy a pezsgőfürdőket - ha a pezsgőnél ill. a pezsgőtablettánál tartunk - jacuzzinak mondjuk, pedig azok közül sem mindegyik Jacuzzi).
Szóval a teám nem volt elég savanyú, ezért beledobtam egy plussszt. Régen, nagymamáméknál ittam így a teát, plussszos tea és bundáskenyér, ez volt a reggelim. Nagymamámék, Annuska mama és Karcsi papa minden reggel bundáskenyeret ettek, évtizedeken keresztül, a tizedik emeleten, kilátással a Csónakázó-tóra. Az ebéd és a vacsora változatos volt, de a reggeli bundáskenyér, változatlanul. Ez annyira állandó és biztos volt, mint hogy reggel felkel a Nap. Legalábbis évtizedeken keresztül, mert bár a Nap még mindig felkel reggelente, a bundáskenyér-korszak sajnos már elmúlt. Az olaj és a tojás gőzeit, molekuláit a végtelenbe sodorta a szél a panelházak és a Csónakázó-tó felett, esetleg megfordulva a hegyek fölé; a serpenyőt fogó kedves, öreg kezeket pedig betemette a föld.

Írás és napozás a dombtetőn

Reggel nyomtam pár fekvőtámaszt.
Most egy kiránduló hangya közeledik felém a fűerdőben. Napozunk. Barátnőm napozik, én meg az árnyékban olvasok, írok. A hangya meg cipel valamit. A dombtetőn vagyunk. A gazok és a rozsdás ipartelep mögött Budatétény tarkállik és a budai hegyek kéklenek. Egy másik hangya. Zúg a szél. Zúg egy hajó a Dunán. Egy autó alatt siseg az aszfalt. Egy láthatósági mellényes alak dekázgat valamivel az út szélén, a domb alatt. Egy repülőgép zúg. Egy hangya mindjárt ideér a sárga napozótörölközőhöz, lehet hogy az előző. Mennyi minden történik. Kopik a grafit, egyre vastagabbak a betűk. Hangya sehol. Egy targonca zörög vidáman a rozsdás ipartelep földútján. A Duna túlpartjáról száguldó motorbicikli hangja száguld a dugattyúkból a hallójáratomba. Egy mozdony hangjelzést ad. Biciklisek jönnek rendőri felvezetéssel - akkor ezért áll ott lenn a láthatósági mellényes alak, aki az előbb dekázott. A falevelek zizegnek a szélben, parányi szárnyakként csapkodnak, barátnőm napozik, egy repülőgép méltóságteljesen zúg, a vidám targonca távolodik. Két lepke kergetőzik bukdácsolva a szélben.
Reggel nyomtam fekvőtámaszt, jól esett. Hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire jó. Főleg utána. A testformálás tudata. A kitartás. Akaraterő.
Itt az ideje olvasni. A könyv fakó-téglaszín borítója össze van firkálva golyóstollal - tán még én firkáltam össze. Én, gyermekkoromban. A gyermekkori énem.
Lajos írt e-mailt. Azt írta hogy már tizenkét Zippo öngyújtója van. Zúg egy repülő. Felnézek. Két repülő. A közelebbi zúg, a távolabbi csíkot húz. Barátnőm napozik. Szóval Lajosnak már tizenkét öngyújtója van. Nekem kilenc év múlva lesz tizenkét Kinizsi Százas jelvényem. Tizenkét pont. Tizenkét dühös ember. Piszkos tizenkettő. Milyen lesz a kilenc évvel idősebb énem?
Itt az ideje olvasni.
Egy sárga alapon fekete pettyes, apró bogár pihen egy száraz, repedezett, a könyvnél is fakóbb, téglaszín, fordított Franciaország alakú falevéldarabon. Elindult. Felmászik egy fűszálra. Majd le.
Fel a következőre. Le. Jól kipihenhette magát. Európa Könyvkiadó. Budapest. 1965. Le rouge et le noir. Itt az ideje olvasni.