Lajos

Lajos az egyik legjobb barátom, és egyúttal blogom egyik törzsolvasója (bár eddig még nem fűzött a bejegyzésekhez hozzászólásokat; lehet hogy csak olvasóként, "read only" kíván jelen lenni, vagy pedig - mert ez is előfordulhat - valami hibádzik a kommentrendszerrel, és hiába próbál kétségbeesetten hozzászólni - mondjuk a kétségbeesés nem jellemző Lajosra, legalábbis ahogy ismerem; szóval hiába próbál hozzászólni, nem jelennek meg a kommentjei, de ettől - ahogy mondtam - nem esik kétségbe).
Lajost még akkoriban ismertem meg, amikor rövid ideig úgy tűnt, hogy komolyabb közöm lesz a programozás világához. Azóta kiderült, hogy ez számomra vakvágány volt (de azért vakvágány létére szép tájakon keresztülvezető, hangulatos, kisvasúti vakvágány, viaduktokkal meg minden; még akkor is, ha ez vasútépítészeti ellentmondás, mert hát minek lennének egy látszólag sehová sem vezető vakvágányon viaduktok, meg minden).
Lajos barátomban gyűjtőszenvedély tüze lobog, már-már szó szerint: a Zippo öngyújtók megszállott gyűjtője, de komoly figyelmet és egy teljes vitrint fordít az egyetemi szakestek díszkorsóira is, valamint a kultuszfilmekre.
Lajosról még egy pad jut eszembe a miskolci kampusz egyik sétánya mellett, ahol először beszélgettünk. És egy söröző, ahol az írásról beszélgettünk először. És egy dohányzóasztal vébékás poharakkal, ami körül sokszor, sokmindenről beszélgettünk.
Szóval Lajos az én egyik legjobb barátom.