Hangulatos utazás a város alatt

A metrókocsiban (szokásom szerint a szerelvény utolsó kocsijába szálltam; no nem babonából, rögeszméből vagy valamiféle autisztikus okból, egyszerűen így esik a legközelebb a kijárat a célállomáson) alig volt világítás. Valami meghibásodhatott, így csak két neoncső halványan pislákoló fénye próbálta megvilágítani az utasteret. Félhomály volt, és ez hangulatossá tette a máskor hétköznapi utazást a város alatt. Eszembe jutott a visszatérő metrós álmom is. Viszont így nem tudtam tovább olvasni Az eltűnt idő nyomábant, amibe a Vörös és fekete kiolvasása után fogtam.