Billentyűzet és zongora

A gépírást magamban olykor a zongorázáshoz hasonlítom. Csak itt ujjbegyeink alatt nem dallamok születnek (miután valamivel korábban, egy ihletett pillanatban megfogantak), hanem gondolatok, hogy aztán tovaszálljanak az éterben, és egyszerre mégis megmaradjanak.
Vagy - amennyiben nem zeneszerzők vagy írók vagyunk - szolgamód követhetjük mások régebbi melódiáit, gondolatait is, de ebben a szolgaságban is van valami kreatív és kellemes.

Tippek:
KlaviaTourist - online gépírás gyakorló program
Milyen gyorsan tudod leírni az ABC-t?

Nevek megváltoztatása

Az Iskola a határon után a Vörös és feketét kezdtem olvasni. Előbb arra gondoltam, hogy Zola Tisztes úriházát olvasom el újra, amit pár éve egy könyvárustól vettem egy vasútállomás mellett - a Rákospalota-újpesti vasútállomás mellett, egy öreg könyvkereskedőtől, tán kétszáz forintért; a könyvvásárlás hangulata a párizsi Szajna-partot idézte fel előttem, és a szajna-parti antikváriusok becsukható kis polcait, amikről édesanyám még gyermekkoromban mutatott fényképeket; de Zola Tisztes úriházának pasztellsárga kötetét most nem találtam, így maradt a Le rouge et le noir, az sem rossz olvasmány éppen, bár eddig emlékeim szerint még nem tettem teljesen magamévá, mint Julien Sorel de Rénalnét, hanem csak félig-háromnegyedig, itt az ideje ezt az ügyet is lezárni, hasonlóan a többszöri nekifutásra birtokba vett Iskola a határonhoz.
Ottlikot olvasva jutott eszembe a nevek megváltoztatásának problémaköre. Merényi valóban Merényi volt, vagy igazából Merényit hívták Öttevényinek, Öttevényit pedig Merényinek? Vagy nem is a valódi neveket cserélgette, hanem mindenkit teljesen másképp hívtak? Vagy esetleg nem is változtatta meg a neveket - legfeljebb csak a sajátját.
Lehet hogy nincs is jelentősége. Vagy csak sokadlagos: még annyi sincs, mint hogy a tanszerláda tanszerláda, vagy lanterszáda (vagy hogy pillanatnyilag vagy pinanyaltilag).
A legizgalmasabb az lenne, ha Ottlik nem is Medve Gábor vagy Both Benedek lett volna, hanem Öttevényi vagy Merényi - de az életrajzából úgy tűnik, mégis Medve vagy Bébé volt.
De lehet hogy ennek sincs jelentősége.

Az Iskola a határon borítója mint Rorschach-ábra

Ma kiolvastam Ottlik könyvét. Érdemes volt, szép regény (sőt, a "magyar regény egyik csúcsa", ahogy a hátoldalán írta valaki - nem vagyok irodalmár, de egyszerű és nem túl tapasztalt olvasóként mindenképpen egyetértek vele) - az utolsó oldalakhoz érve szomorúság-féle érzésem lett, hogy mindjárt vége a történetnek (vagy Medve halála miatt?), de a könyv "birtokba vétele" okozta flow-élmény erősebb volt.
A borítója pedig csaknem olyan, mint egy Rorschach-ábra - éppen csak nem szimmetrikus.
Mintha tájkép lenne, elkenődött naplementével, vagy mintha egy betépett néger kifújná a dzsangafüstöt.

Kép az ágy felett Balatonlellén

Kedvesemmel pár hete, amikor még javában nyár volt, néhány napot Balatonlellén töltöttünk.
A - kissé távol eső - tóban való pancsolás mellett a Zimmer frei csodálatos lehetőséget kínált például hintázásra - a hintából ráadásul pompás kilátás nyílt a kocsibejáróra és a szemközti fogadóra is. A hintázás az egyik legjobb dolog a világon, bizony mondom néktek. Amikor pedig nem fürödtem és nem is hintáztam, és nem is a szemközti fogadóban palacsintáztunk, akkor a hűs szobában olvastam Balzac A vidéki orvos c. regényét (Balzactól korábban csak a Goriot apót olvastam, mert kötelező olvasmány volt gimnáziumban - bár arra már nem emlékszem, hogy teljesen kiolvastam-e, vagy sem). Az évek óta a polcon porosodó, ütött-kopott könyvnek köszönhetem, hogy újra felfedeztem a betűk követésének örömét, tán ha nem olvasom el, az Iskola a határont sem olvasnám most.
Az ágy felett pedig, ahol igazából csak félig voltam, mert félig egy délfrancia falucska körül lebegtem, és szemléltem Benassis doktor kalandjait - nos, az ágy felett ez az alkotás függött: egy fűzős, harisnyatartós hölgy kissé homályos alakja, amint lehunyt szemmel, mosolyogva adja át magát az érintések és csókok varázsának, továbbá egy még homályosabb férfialak - a művész ezzel az ábrázolásmóddal nyitva hagyta azt a fontos kérdést, hogy most a nő mellett valóban ott van-e a férfi, vagy pedig a függöny arra utal, hogy csak a képzeletében. Mert hát nem mindegy, hogy fikció vagy frikció.

Médiahack leleplezés az abc-ben

Épp az édességekkel retinapettingeltem (akik nem nézik a Barátok Köztöt: szemeztem) az abc-ben, amikor buja pillantásom egy töltött ostyára tévedt: a Horalky hagyományos kirándulócsokira (nyilván vannak progresszív kirándulócsokik is, de a Horalky ostya az oldskool vonalat erősíti).
Horalky baszki... Honnan ismerős nekem ez a név... És abban a pillanatban megvilágosodtam: Horálki János, a bérijesztgető luxustúravezető nevéről volt ismerős. Azért az mégsem lehet véletlen, hogy egy klasszikus túracsoki a Horalky nevet viseli, és van nekünk egy erdőjáró Horálki Jánosunk...
Tessék:
Horálki János, akitől a medvetámadás elleni védekezést is megtanulhatjuk
Valamint:
Horálki János számlát is ad az ijesztgetésről és a viccmesélésről - Tékozló Homár
És a csoki:
A Horalky kirándulóostya hivatalos weboldala

Család és monogámia

- Nem vagyok családos, én monogám ember vagyok b*szdmeg - kiabálta egyszer egy hajléktalan egy másik hajléktalannak az aluljáróban, kicsit belekeveredve a monogámia fogalmába. Mert azért a család nem zárja ki ennyire egyértelműen a monogámiát, igaz, nem is biztosíték rá. Sőt, valahol igaza is van, családban tűnhet csak igazán tehernek az a fránya monogámia.
Mint amikor egy vidám bicskázóban nyilatkozott egy törzsvendég valami korábbi konfliktusról: "és akkor már a Jóska elvesztette a fejét, és magából kikelve, teljesen artikulált hangon beszélt". Hja, Jóska már totál ideg, de azért ügyel a hanglejtésre és formálja a szavakat, mint egy bemondónő. Elrettentésképp.

A pénztárosnő, a gondolatolvasás és a Budapest TV

- Nem vagyok gondolatolvasó - mondta a pénztárosnő a kellemesen dohos, régi emlékeket idéző welcome-illattal fogadó Kaiser's-ben. A kolléganőjének mondta, aki mellette állt, hogy gyakornoki minőségben a pénztárosi szakmát tanulja. Hogy mire mondta, azt nem tudom pontosan, de egy korábbi vásárlóval kapcsolatban.
- Ha gondolatolvasó lennék, nem itt ülnék, hanem a Budapest TV-ben - tette hozzá. Majd még (észbe kapva) azt is hozzátette, hogy "Ja, az már meg is szűnt". Bús bohócként egy pillanatra mintha el is szomorodott volna, ahogy elképzelte, mennyivel jobb sora lenne egy stúdióban ülve - de mindez immár két okból sem lehetséges: egyrészt, mert képtelen olvasni mások gondolataiban, másrészt pedig mert az említett tévéadó kínálata sem olvasható már a műsorújságokban.
A vásárló, aki épp soron volt viszont elmosolyodott, bár fülhallgató volt a fülében - a kasszához érve biztosan lehalkította a zenét, és így hallotta a dolgozó kedélyes monológját.
Ami a Budapest TV-t illeti, néhány napja már valóban nem sugároz adást. Pedig milyen jó kis műsorok voltak ott... Tihanyi Tamás, a "küldöm az energiát" bácsi volt a kedvencem.

Nem mindegy, hogy fikció vagy frikció

- Nem mindegy, hogy fikció vagy frikció - mondtam édesanyámnak valamikor sok évvel ezelőtt egy miskolci buszmegállóban, eldicsekedve legújabb szellemességemmel. De lehet, hogy először azt mondtam: nem mindegy, hogy frakció vagy frikció, bár ennek nincs sok értelme. Az előbbinek viszont van, szexológiailag is, sőt, főleg úgy. A bútoráruházhoz közel eső buszmegállóban álltunk, ahol a buszjárat megfordul, tavasz volt vagy ősz. Vagy nyár, de semmiképp sem tél. Ahogy beszélgettünk, valahogy jól jött ki ez a "nem mindegy, hogy" mondás.
Értetlenkedés helyett édesanyám mondott valamit rosszallóan. Gyanúsan sok tudományos szót ismer. Nyelvész, a magán- és mássalhangzók összefüggésrendszerét kutatja.
Mostanában a prímszámokkal is foglalkozik, a legalábbis nemrég egy ilyen problémával hívott fel telefonon. Tán csak az Eratoszthenész-féle szita egy speciális változatát "találta fel" újra, de komolyabb felfedezésről is szó lehet (már amennyire a számokkal teleírt füzetlapok csekély és felszínes matematikai érzékem számára sejtetni engedték később).

Álmaimban a mozgólépcső mint hullámvasút

Álmaimban különös metropoliszokban járva (mint G. A. úr X-ben, vagy Epepe városa), időnként metróra szállok. A metrókocsik általában nyitottak, hogy az utasok szabadon élvezhessék az arcukba csapó menetszelet, és gyönyörködhessenek a cseppkőbarlangszerű, kivilágított metróalagútban.
De a legérdekesebb mégis a mozgólépcső. Ami nagyon gyorsan halad lefelé, és olyan érzése van rajta az embernek, mint amikor a hullámvasút lerobog a hullámhegyről, ráadásul nem csak egyszerűen lefelé szalad, hanem időként (ugyancsak mint a hullámvasúton) apró dombocskák, "ugrasztók" is fokozzák az élményt.

Hangulat és varázslat

"Tulajdonképpen sosem hittem benne, hogy a rossz dolgok valóban léteznek. Csak másképp kell értelmezni őket, és nyomban megszűnnek." - írja Ottlik. A mélyen a regénybe ágyazott szavak elolvasását követő naív pillanataimban azt hittem, egyik első felfedezője vagyok ennek a kincsnek, ennek a mondatnak, aztán egyre több helyen láttam idézetként (mint amikor kamaszkoromban kölcsönkaptam egy - ma már múzeumi vitrinbe kívánkozó - Atari zsemkompjútert, majd az addig ismeretlen márkát egyre több helyen kezdtem el látni, és hamarosan rájöttem: az Atari egy tekintélyes márkanév).
Igaza van Gézának, nagyon igaza. Mb.
Egyre inkább ráeszmélek, hogy minden relatív. A legfontosabb paramétert a világ megismerésében nem a földrajzi koordináták vagy az idő jeleneti (vagyis az időpont értelemben vett idő), hanem a saját gondolataink, és a világra vetített hangulatunk, a varázslat.
Most az istvántelki vágányok jutnak az eszembe, a kis bakterkunyhó, és az eső illata.