Az Iskola a határon után a Vörös és feketét kezdtem olvasni. Előbb arra gondoltam, hogy Zola Tisztes úriházát olvasom el újra, amit pár éve egy könyvárustól vettem egy vasútállomás mellett - a Rákospalota-újpesti vasútállomás mellett, egy öreg könyvkereskedőtől, tán kétszáz forintért; a könyvvásárlás hangulata a párizsi Szajna-partot idézte fel előttem, és a szajna-parti antikváriusok becsukható kis polcait, amikről édesanyám még gyermekkoromban mutatott fényképeket; de Zola Tisztes úriházának pasztellsárga kötetét most nem találtam, így maradt a Le rouge et le noir, az sem rossz olvasmány éppen, bár eddig emlékeim szerint még nem tettem teljesen magamévá, mint Julien Sorel de Rénalnét, hanem csak félig-háromnegyedig, itt az ideje ezt az ügyet is lezárni, hasonlóan a többszöri nekifutásra birtokba vett Iskola a határonhoz.
Ottlikot olvasva jutott eszembe a nevek megváltoztatásának problémaköre. Merényi valóban Merényi volt, vagy igazából Merényit hívták Öttevényinek, Öttevényit pedig Merényinek? Vagy nem is a valódi neveket cserélgette, hanem mindenkit teljesen másképp hívtak? Vagy esetleg nem is változtatta meg a neveket - legfeljebb csak a sajátját.
Lehet hogy nincs is jelentősége. Vagy csak sokadlagos: még annyi sincs, mint hogy a tanszerláda tanszerláda, vagy lanterszáda (vagy hogy pillanatnyilag vagy pinanyaltilag).
A legizgalmasabb az lenne, ha Ottlik nem is Medve Gábor vagy Both Benedek lett volna, hanem Öttevényi vagy Merényi - de az életrajzából úgy tűnik, mégis Medve vagy Bébé volt.
De lehet hogy ennek sincs jelentősége.
2009. szeptember 5., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése