2009. augusztus 27., csütörtök

Szcientológia és [klit]orális szerelem

Blogkonzerv, avagy a korábbi blogomból idézve, valamikor 2006-ból:
"Ahogy blog.hu-s blogokat olvasgattam, ismét felfedeztem Tóta W. Árpád blogját, benne pedig egy posztot a szcientológia egyházról. Engem egyszer próbáltak meggyőzni ezek a fura mukik, a személyiségemet természetesen fejlesztendőnek találták, az IQ-m viszont bejövős volt, olyan 130 körülinek mérték be, ha jól emlékszem. Az azért elég zsír. Szóval tök okos vagyok, ez a lényeg. Olyannyira, hogy többet vissza se mentem hozzájuk, személyiségfejlődés ide vagy oda.
Most pedig let's talk about sex, ahogy Kinsey mondaná.
Rájöttem, hogy azoknak az embereknek, akiknek nem elég kiegyensúlyozott a szexuális életük, igazából csak annyi a bajuk, hogy rossz helyre születtek. A HVG július hetedikei számában cikksorozat - vagy nem is tudom hogy hívják az ilyesmit - jelent meg, "A magyarok nemi élete" címmel. Ebben olvastam:
"Még fiatalabb, 12-13 éves lányoktól tudta meg egy szociológus, hogy dunántúli falucskájukban hétvégenként versenyt rendeznek: az nyer, aki 10 perc alatt több fiút tud szájjal kielégíteni". Biztosan a Vas megyei Pornóapáti helységről van szó amúgy. Hiába, születni is tudni kell. Nesze neked pedofília.
Aztán persze meglehet, hogy úgy kell érteni a HVG mondatát, hogy nővéreik vagy anyukáik játszák ezeket az izgalmas megmérettetéseket, a kislányok csak hallottak róla, vagy a helyszínen szurkolnak szeretteiknek. Mondjuk ez annyira szexista dolog... Férfiaknak is lehetne rendezni orális-klitorális puncinyaló versenyt, persze az izgalmi görbe eltéréséből adódóan mondjuk tíz perc helyett egy órás vetélkedő lehetne mérvadó. Na meg egy fokkal nehezebben lehetne hitelesíteni az orgazmust, úgyhogy a csalások kiszűrése érdekében pulzusmérő, stb. bizonyítaná az eredményt. Az meg már megint olyan szcientológus bigyó... Én azt mondom: inkább a minőség, mint a mennyiség. És gyertyafény és romantika, a monogámiáról nem is beszélve."

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok. Et tényleg magas IQ. Nem szabad továbbfejlesztened.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, bár erről ugye nem tehetek - viszont az is lehet, hogy rosszul mérték, és nem is annyi ;)
    Ami a továbbfejlesztést illeti, így van, nem szabad túlzásba vinni a dolgokat.

    VálaszTörlés