A bárpultnál

Ahogy a füstös pultnál sörözgetve és whiskyt kortyolgatva szóba került a Kinizsi Százas, éreztem a hely és a téma közötti ellentmondást, mely ellentmondás tán annak az ellentmondásnak az ízét idézte, melyet kamaszkoromban véltem felfedezni az alkoholos italok mérnökien megtervezett címkéi (s az egész alkohol-üzlet) és az italok által kiváltott kábult mámor között.
- Ez a srác háromszor megcsinálta már a Kinizsit - adta tovább az információt a barátom frissen megismert barátja a túrakedvelő társaság többi, a pultot pár méterrel arrébb támasztó tagjának, és éreztem a respektet. "Ezért is érdemes" - gondolhattam magamban, de aztán mégis inkább a trófeaként gyűjtött apró, ovális jelvények jelentek meg előttem, a táj és a friss levegő (mely friss levegőt pedig olyan nehéz elképzelni egy ilyen füstös és zajos szórakozóhelyen, mint kielégülten a kéjsóvárságot - és fordítva -, vagy jóllakottan az éhséget, vagy Proustot idézve: szerelmesen a szerelem nélküli állapotot).
A jelvények, a friss levegő és a szabad, nyugodt léptek mellett (mely könnyed lépteket szintén nem könnyű felidézni egy olyan helyen, ahol szinte mozdulni sem lehet a vonagló tömegtől) annak a katarzisnak az emléke is megjelent, amit az első Kinizsi Százasom utolsó kilométerein éreztem, amikor már biztos voltam benne: sikerülni fog. Kicsit tán meg is hatódtam az első Kinizsim ezen utolsó kilométerein, ahogy édesapámra gondoltam, s hogy milyen kár, hogy neki már nem dicsekedhetek el ezzel, ahogy nagyapámnak sem, pedig biztosan örültek volna mindketten, hogy utódjuk nem maradt az a mozgásszegény nyeszlett nyápic, aki tizenéves koromban voltam.
Azokon az utolsó kilométereken, édesapámra és nagyapámra gondolva egy-egy pillanatban finoman a könny is a szemembe szökhetett, szinte észrevétlenül, mint egy ásításkor.
Azóta, ahogy ennyi minden, ez a katarzis és meghatódottság is elveszett már (ahogy az a különleges érzet is a devecseri templomban), s nem hogy most, de még ott, az újabb és újabb Kinizsi Százasokon sem tudom már átélni, felidézni az első varázsát.
Azt hiszem, ez is eszembe jutott ott a pultnál.

Fekvőtámasz

Némi túlzással azt mondhatom, hogy úgy tekintek a futásra - és még az úszásra is, bár ez utóbbit a Balaton-átúszások kapcsán azért fetisizálom is -, mint a fekvőtámasz kiegészítő sportjára, sportjaira.

Zséda a dinoszauruszokkal

Bár jó a hallásom, a "Séta a dinoszauruszokkal" c. kiállítás rádiós hirdetésének első szavát rendre zöngésítve, azaz Zsédának hallottam. Meg is jelent előttem, amint Zséda együtt danolászik a pikkelyes szörnyekkel, vagy pornómangaként, amint egy Tirannoszaurusz Rex a bréje hegyére tűzi a jura korba visszautazott inszeminátornőt.

Rögtön jövök

Pár nap múlva újra hosszabb bejegyzésekkel jelentkezem.

Holnap pedig megpróbálok futni három kört a Margitszigeten (ami körülbelül 15 km-t jelent).

A kultúrház

A kihalt, sorsukra hagyott és lassú pusztulásra ítélt helyek - mint például Pripjaty, a detroit-i Központi Pályaudvar vagy Hashima szigete a japán partoknál - iránti már-már tvrtkói érdeklődésem tán több egyszerű kíváncsiságnál, és valahol a devecseri kultúrház emlékképénél gyökerezik.
A kultúrház az Arany János és a Hunyadi János utca sarkán állt, közvetlenül dédnagymamám háza mellett, és már gyermekkoromban is egy omladozó, elhagyott épület volt. Magas, mindig csukott ajtajával, előtte néhány guanólepte lépcsőfokával és sötét ablakaival Norman Bates házához hasonló misztikus és kísérteties hangulatot árasztott. A pusztulás kórsága aztán évekkel később dédi házára is átterjedt - főleg miután dédnagymamám, mint a ház lelke és "immunrendszere" már nem védelmezte meg többé az idő és a természet falánk vasfogaitól. Egy időben, az 1990-es években, amikor Devecsert elérte a "varroda-láz" (melyben lázban volt valami hasonlóság a Száz év magány c. regényben olvasható különféle gazdasági tevékenységekkel), némileg felújították és egy varroda költözött bele, de aztán újra elnéptelenedett.

Túl az ezredik blogbejegyzésen

Három főbb blogomban már összesen több mint ezer bejegyzés kering a világháló virtuális univerzumában. A legtöbbet, 720 posztot a Számológép Blogba írtam, a Pi Blogba eddig 150-et, ide, a személyes blogomba pedig (amióta ezen a webcímen olvasható) 139-et.

Akinek mindenről a pi jut az eszébe

Tudom, könnyen érhet az a vád, hogy mindenről a pi jut az eszembe (ami persze nem teljesen igaz, hiszen van, amiről több szótag is eszembe jut), de ezt a pi alakban pompázó bugyi-masnit megpillantva mindenképpen meg szerettem volna örökíteni a látványt.
A Women'secret fehérneműbolt kirakata jobban szemügyre vehető a Pi Blogban - továbbá egy combharisnyás pi is.
Ezt pedig én rajzoltam: Rubik pi.

Gondolatok és élmények futás közben

Ahogy kocogtam a Margitszigeten, egyszer csak megelőzött egy lány gyalog, majd egy srác is. Mondtam is magamban, hogy én itt teljesítőképességem határait feszegetve futok kéjes-kellemetlen oxigénhiányos állapotban, ők meg gyalog lehagynak, na szép. Nem tartogatom sokáig a poént, elárulom, hogy csak azért előztek le ám, mert versenygyaloglók voltak, akik olyan fura csípőmozgás közben rendkívül gyorsan szedik a lábukat, gondosan ügyelve arra hogy betartsák a gyaloglás nem túl komplikált, ám szigorú szabályát, azaz hogy ne rugaszkodjanak el a talajtól, hanem mozgásuk minden pillanatában legalább egy talpuk a földön legyen.
Majdnem sikerült egyébként lefutnom a két kört, így van rá esély, hogy formába tudom hozni magam a Vivicittára. Érdekes, hogy a sziget pest felőli oldalán melegem volt a szélcsend miatt, míg a budain kellemes szellő hűsített, ez mintha már többször is így lett volna, lehet hogy van valami földrajzi-meteorológiai magyarázata.
Amikor kezdtem kifulladni, eszembe jutott Terry Fox. Nem adhatom fel, mondtam magamban. Aztán felcsendült az Eye of the Tiger gitárszólója is a fülhallgatómban, na mondom akkor most már aztán tényleg nem adhatom fel, küzdenem kell mint Rocky Balboának.
Aztán láttam a Dunán úszni azt a különös kétéltű buszt is, ami vízen is képes vinni a városnéző turistákat. Erre már nem is mondtam magamban semmit, sőt meg sem lepődtem, mivel már többször is láttam. Már csak egy vízen úszó csuklós busz lepne meg, vagy egy emeletes, ezt a sárgát már megszoktam.
Volt még egy persze sok más élményem és gondolatom is futás közben, de most ennyi jutott eszembe.

Futás a szigeten

Tegnap - bár ténylegesen csak a Duna kettéágazó, hömpölygő sávjával elválasztva a nyüzsgő tömegtől, de mégis kiszakadva a város és a hétköznapok forgatagából - újra voltam futni a Margitszigeten, felkészülésképp az idei futószezonra és a május végén esedékes (számomra negyedik) Kinizsi Százasra.

Rögtön jövök

Hamarosan jövök. Az elmúlt napokban inkább a Számológép Blogba írtam (például ezt: Calcron tudományos számológépes óra a Playboy magazinban).