A hó és a tél friss illata hasít az orromba, ahogy az üdítősdoboz gyűjteményünkre gondolok - öcsémmel egy osztálykirándulásomat követően kezdtük gyűjteni, ahonnan emlékképp hazahoztam két dobozt.Orromban a tél illatával, szemeim előtt a félliteres Pepsi jelenik meg. A félliteres, fémdobozos Pepsi maga volt a misztikum, a vágy csaknem elérhetetlen tárgya, gyűjteményünk hiányzó darabjainak egyike. Akkoriban, a kilencvenes évek elején-közepén csak külföldön lehetett kapni, kamionsofőr édesapák hozták gyermekeiknek, hogy aztán az üres, tarka fémhenger a szekrénysorok tetejéről szemlélje a család hétköznapjait. A boltokban csak a hagyományos, a féllitereshez képest unalmas 0,33 literes dobozokban lehetett kapni a szirupos italt.
Hányszor álmodtam akkoriban azt, hogy egy távoli országban járok, és egy teljesen hétköznapi, de mégis bizsergetően izgalmas szupermarketben ismeretlen, különleges üdítősdobozok sorakoznak a polcokon és a hűtőkben...
Azon a téli napon egyik szomszédunk nagybátyjához tartottunk, át a téli kisvároson, hogy elcseréljünk vele valamit a félliteres Pepsire. December lehetett, a Doboz már-már szerelmes imádatát a karácsony fenyőillatú hangulata és a hópelyhek még meghittebbé tették.
(A fotón egy 1950-es évek végéről, 60-as évek elejéről származó doboz látható - ezért az összes cseredobozunkat is odaadtuk volna akkoriban).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése