Akik imádják a pi-t

Poszt a Pi Blogban a Kockaéder formációról.
Vagy vegyél inkább Hello Klitty pólót.

Ebben az évben már lehet hogy nem jelentkezem új bejegyzéssel, ezért most kívánok Boldog Új Évet!

Száz év magány

Az eltűnt idő nyomában első kötetét letéve végül Gabriel García Márquez Száz év magány című regényével folytattam utam, ezt a különösebb tervezettség nélküli, kissé sors- vagy véletlenszerű irodalmi kalandtúrát, amely egy balatonlellei ágyon kezdődött ez év nyarán, és amelyről nem tudom meddig tart, így azt sem tudom, hol tartok: több van-e még hátra, mint amennyit eddig haladtam, vagy netán fordítva. Nagy hatással van rám Márquez stílusa. Édesanyám szerint, aki valamikor régen olvasta, e stílus neve fantasztikus realizmus, vagy mágikus realizmus; visszakanyarodva Swannhoz: édesanyám még Combray-ben is járt, Proust házában - Combray kisvárosának érdekessége egyébként, hogy Proust ezt csupán kitalált névként ragasztotta gyermekkori emlékeinek színhelyére, de később lakói Az eltűnt idő nyomában tiszteletére átnevezték városukat Combray-re, így nevében is valóságossá vált, izgalmas irodalmi visszacsatolásként.
Szóval hatással van rám, szerintem nagy hatással, már amennyire egy ilyen hatás mérhető vagy hasonlítható - de ha mérhető, akkor is nehézségekbe ütközik ezen öndiagnózis; ráadásul most olvasom - a most itt egyfajta számtani közepe annak, hogy tegnap ilyenkor is olvastam és feltehetően holnap ilyenkor is olvasni fogom, de természetesen ebben a pillanatban nem olvasom -, és ez, hogy most olvasom, szintén megnezíti annak objektív megítélését, hogy mekkora hatással van vagy lesz rám a Száz év magány.

Swann

Ma kiolvastam Az eltűnt idő nyomában c. regényfolyam első kötetét, a Swann-t. Az utolsó oldalak, melyekről azt hittem, hogy majd Budapest és Miskolc között robogva fogok végigsuhanni betűiken, de végül Újpest központ és Ferenc körút között olvadtak tudatomba, valamitől különösen a hatalmukba kerítettek, és egyfajta non-szexuális, mégis bizsergető izgalmi állapotba hoztak (Bois de Boulogne parkjáról a devecseri kastélypark jutott eszembe, a hozzá kapcsolódó gyermekkori emlékekkel). Tán az utolsó bekezdések kellemes hangulata, vagy inkább e zseniális mű teljes befogadása, illetve maszkulinabban fogalmazva: magamévá tétele keltette ezt az érzetet. Egy antikváriumból megpróbálom megszerezni a következő részt, a Bimbózó lányok árnyékában-t, vagy nekilátok az egyszer már elkezdett Száz év magány olvasásának.

A logarléccel elfenekelt diáklány

Számológép és erotika: pin-up stílusú rajz a Számológép Blogban.

Oroszlányi séta

A sors, melynek lisztjét most a bürokrácia és a bankok malmai őrölték, ha csak egy délutánra is, de újra életem egy korábbi, gyermekkori időszakának szomorúságában és szegénységében boldog és idilli helyszínére, Oroszlány városába vetett. Jó volt újra az egyszerre kicsi és méltóságteljes, kaszárnyaszerű téglaházak között róni az utcákat, megnézni a sáros szlömnegyed egyik hírhedt, bontásra váró épületét, vagy akár a felújított, s ezzel a ködös, kopott szürkeségbe némi élénk színt keverő otthonokat. Akkor, régebben észre sem vettem - aminek persze az is az oka, hogy még nem volt ilyen összehasonlítási alapom, de ha lett volna, lehet hogy akkor sem tűnt volna fel, hiszen ehhez tán semprun-ösen el kell távolodni időben s térben, és egy tágabb perspektíva szélesebb vásznán szemlélni a dolgokat - szóval fel sem tűnt, hogy mennyire hasonlít Oroszlány belvárosa Wekerle-telepre, vagy Dunakeszi egy régi munkástelepére, vagy még inkább: Aprajafalvára, a Hupikék Törpikékből. Mert a koszos, szegény falakból valami meseszerű hangulat áradt, és az az érzésem támadt, hogy egy új Kafka szükségszerűen Oroszlány szlömnegyedében nevelkedne, de legalábbis egy ott élő író nehezen behozható, már-már tisztességtelen előnyben lenne egy gazdag környék lakójával szemben.

Készülő fejezetek a Számológépek Könyvéből

"Texas Instruments számológépekre először talán egy festői és hangulatos, mediterrán észak-olasz kisváros történelmi negyedében, egy apró bolt kirakatában figyeltem fel, a 90-es évek közepén. Ezek voltak az első grafikus számológépek, amiket láttam, és rögtön a hatásuk alá kerültem - bevallom, ez az élmény még az árkádos, boltíves épületek, szűk sikátorok, színpadi díszletnek is beillő szökőkutas, kávéházas, kockaköves terek látványát is elmosta, vagy az is lehet, hogy inkább felerősítette, és a városnézés hangulatát a technika csodáinak bámulatával elegyítve tárolta el emlékezetemben. Számomra e kalkulátorok voltak a világ legcsodálatosabb és legtöbb titkot rejtő szerkezetei, melyek (akkor és ott még olasz lírában mért) drágaságuk és érthetetlen tudományuk miatt is elérhetetlennek tűntek számomra."

"Hewlett-Packard számológépekkel először tizenéves koromban, 1996 vagy 1997 nyarán találkoztam Franciaországban, Dijonban, a Galeries Lafayette áruházban. Forró, napfényes nyár volt, a szellő középkorias zászlókat lengetett a város sétálóutcái felett, és amikor "szabad program" volt (mert többé-kevésbé kötött keretek között, egy ifjúsági csoporttal nyaraltam), többször is visszatértem a különleges HP grafikus számológépekhez a Galeries Lafayette egyik emeletére, ahogy a Vinteuil-szonáta motívumai is vissza-visszatalálnak Charles Swann fülébe. Amikor kissé ügyetlen, de bátor franciaságommal elkértem az eladónőtől a számológépet, a legegyszerűbb műveleteket sem tudtam rajta elvégezni - az addig számomra teljesen ismeretlen RPN üzemmód, vagyis a "fordított lengyel logika" miatt. Nem boldogultam a fedelén a szinuszfüggvény ívével díszített géppel, de apró gombjainak érintése tán még mindig itt lakik valahol az ujjbegyeimben."

Tovább a Texas Instruments fejezethez
Tovább a Hewlett-Packard fejezethez

Számológépek Könyve

Elkezdtem dolgozni első tudományos munkámon, a Számológépek Könyvén. Íme az első bekezdés:

"Kedves Olvasóm, szeretettel köszöntelek első komolyabb és nagyobb lélegzetű írásom, tudományos munkám, a Számológépek Könyve előszavának első bekezdésében. Bízom benne, hogy időm és kitartásom megengedi, hogy létrehozzam a világháló legrészletesebb (de mégis könnyen emészthető, összefoglaló jellegű) magyar nyelvű "könyvét" a számológépekről. Tudomásom szerint pinanyaltilag még nem létezik ilyen mű. Amennyire pedig tehetségem engedi, megpróbálom olvasmányossá, érdekessé tenni ezt az első pillantásra száraznak tűnő témát. Természetesen ez a szárazság csak látszólagos, hiszen ismert, hogy az oly egzakt matematikában a minden jele a szoknyás terpesz, vagy ahogy a franciák mondják: 'jambes écartés en jupe', és ez nyilván nem véletlen."

Goldenblog 2009

Amolyan olcsónak ható és tán nem is oly fontos dolog (mint Stendhal korának francia aktuálpolitikája, amely miatt - hogy kénytelen könyvébe keverni - egy helyütt kiszól regényéből az olvasóhoz és szabadkozik), de az imént nézelődtem és felfedeztem, hogy a Számológép Blog a legjobb 55 informatikai blog közé került a Goldenblog 2009 versenyen (a kategória 600 nevezettjéből, a zsebszámológép szubkultúra egyedüli képviselőjeként). Valahogy ez eddig elkerülte a figyelmem, no de nem baj, most itt a késleltetett boldogság. Akkor még mosolygós, perzselő nyár volt, most meg ködbe burkolózott őszies tél van, mely lassan már a karácsony fahéjas, csillagszórós illatával és hangulatával kecsegtet; akkor még A vidéki orvos c. regényt olvastam, most pedig, sok oldallal, fejezettel, olvasási helyszínnel és testhelyzettel később Az eltűnt idő nyomábant. És azóta Kalkulátorisztán földjén is sok új bejegyzés termett.

Nagyapám a diszkóban

Régebben, amikor egy-egy hétvégi éjszakán megfordultam zenés-táncos helyeken, a fényektől, a muzsikától, a vidám tömegtől, egy kis alkoholtól, meg ettől az egésztől együtt, ami sokkal több, mint ezek az alkotóelemek egyszerűen összeadva, mert a képletbe valahol szorzók is kerülnek; nevezzük ezt az egészet, ezt az eredményt az éjszaka hangulatának - szóval az éjszaka hangulatától megrészegülten olykor arra gondoltam, hogy mi lenne, ha itt lenne nagyapám. Milyen lenne nagyapám az éjszakában. Elképzeltem, ahogy Karcsi papa támaszkodik egy korlátnál, vagy ropja a vonagló tömegben, miközben a táncoló masszát pásztázva cikáznak, villognak a fények, együtt pulzálva a zenével. Hol velem azonos korúnak képzeltem, hol pedig továbbindítva őt a nagyapaság felé vezető úton. Mint egy "alternatív valóság", amikor regények, filmek abból indulnak ki, hogy milyen lett volna, ha a második világháborúból a náci Németország kerül ki győztesen, és most ugyanúgy lenne mobiltelefon, internet, funky, vagy épp eletronikus tánczene - ugyannakor nemzetiszocialista személyi kultuszban élnénk; vagy pedig a szocializmus dialadalmaskodott volna a piacgazdaság felett, és Nyugat-Európa elszegényedett országai csatlakoztak volna a Szovjetunióhoz hosszas tárgyalások után, és most azért küzdenének, hogy ők is a rubel-övezet biztonságát élvezhessék. Vagy mint a fantasy-filmek számszeríjjal kombinált lézerfegyverei, évszázados gúnyába oltott űrruhái. Sajnos csak ezeket a méltatlan vagy bizarr példákat találtam (és találom rendre, ha eszembe ötlik ez a kép), de nagyapám elképzelt felbukkanása egy ilyen szórakozóhelyen is egy hasonlóan ellentmondásos, sőt szürreális dolog lett volna.

Az elbaszcsizódott fülhallgató

Elbaszcsizódott a telefonom fülhallgatója. Így stílustól függetlenül minden muzsika egyfajta fémes, karcos, disztorziós remixként jön ki belőle. Aztán hol kiesik a magas, hol eltompul a mély, a vokál is mintha egy bezárt szobából vagy egy vakondtúrásból szűrődne ki. Az énekesnő, Oceana Cry cry c. dalához sem Dj Robee tolja hozzá a legtöbb pluszt és kreatív újragondolást, hanem a fülhallgatóm megszakadt idegszálai, melyek hajladozva olykor ismét összeérnek, kiszámíthatatlanságot és új hangzást adva a zenének. A helyzetet kihasználva korábbi háttérmotívumok tolakodnak elő, helyet cserélve az unottá szokottakkal. Ha százszor meghallgatnám, akkor sem szólna kétszer ugyanúgy. Mint egy élő koncert. Vagy inkább mintha egy túlzásba esett, szintézer-fetisiszta lemezlovas játszana a dalokkal. Szóval ilyen most az én önálló életre kelt, művészi álmokat dédelgető, és álmainak hangot is adó, vagy inkább elvevő (mert ugye a kevesebb olykor több: állítólag a nagy írók vagy a filmrendezők sem azon törik jobban a fejüket, hogy mit tegyenek még hozzá a művükhöz, hanem hogy mit vegyenek el belőle úgy, hogy e sejtetéssel, befogadóra bízott kiegészítéssel mégis több legyen), elbaszcsizódott fülhallgatóm.