Este levert voltam, rázott a hideg. Aztán elaludtam, és furcsa álmokat hozott a lázas éjszaka.Árnyas erdőben jártam. Magas fák között kanyargott le a hegyről a mély keréknyomú, poros szekérút. Nem egyedül voltam, egy egész csapattal jöttem lefelé a szekérúton: egykori osztálytársakkal és néhány ismeretlennel. Szóval amolyan erdei osztálykirándulás hangulata volt az álmomnak; viszont az osztálytársak nem egy konkrét osztály diákjai voltak, hanem több volt iskolámból keveredtek össze. Akit határozottan felismertem: a mindig vicces és jólelkű K. Máté. Tehát ereszkedtünk lefelé a földúton, osztálytársak, néhány ismeretlen, és a filmes szekerek. A filmes szekerek mintha forgatásra vagy forgatásról igyekeztek volna, és emberi irányítás valamint állati erő nélkül jöttek velünk a lejtőn. Egy-egy filmet képviseltek valahogy, kellékekkel és díszdobozos DVD lemezekkel voltak megpakolva (tehát akkor a forgatás mégis jóval korábban volt, no mindegy, most álmodtam először filmes szekerekről, arra sem emlékszem, milyen filmhez kapcsolódott egy-egy ilyen szekér, de nem kifejezetten kosztümös filmekhez vagy westernekhez, hanem inkább olyanokhoz, amelyeknek semmi közük a szekérhez mint közlekedési eszközhöz, úgy emlékszem).
Tehát gyalogoltunk a szekérúton, K. Máté, a többiek és én, na meg a ló és hajtó nélküli, csak a mély keréknyom által vezetett szekerek, megpakolva filmes kellékekkel és díszdobozos DVD lemezekkel, meg még tán filmplakátokkal is (mozirajongó Lajos barátomnak biztosan tetszettek volna ezek a különös járművek és kultikus szállítmányuk; Lajos mintha nem lett volna a társaságban). Aztán egyszer csak elszabadultak a szekerek - ami nem is csoda, hiszen irányítás és fékezés nélkül gurultak a lejtőn, inkább az a csoda, hogy addig komótosan jöttek, és nem szabadultak el már korábban -, és mi alig tudtunk kitérni a hirtelen felgyorsuló és recsegve-nyikorogva száguldó szekerek elől. Az elszabadult járművek le is tértek az addig hűen és megfontoltan követett útról, és a fák között robogtak, amíg aztán egy fatörzs vagy egy bucka útjukat nem állta. A vicces és jólelkű K. Mátét felvidította a jelenet, gyalogos osztályunk és a néhány ismeretlen ügyes kitérése a szekerek elől, majd a széttört kocsik porfelhős, kaszkadőrjelenetbe illő látványa.
Ahogy álmomban tovább sétáltunk az árnyas erdőben (immár a filmes szekerek nélkül), a blogomra gondoltam, és arra, hogy majd írok egy bejegyzést Dombos Attiláról.
Dombos Attila a pásztói általános iskolában volt osztálytársam, 2. és 4. osztály között - azért csak abban a három évben, mert másodikos koromban költöztünk Pásztóra, aztán negyedik után már tovább is költöztünk onnan.
Dombos Attila meghalt, tizennyolc éves korában, leukémiában. Ő az egyetlen (volt) osztálytársam, akiről tudom, hogy meghalt. Sokat bicikliztünk, játszottunk 2. és 4. osztály között - főleg inkább 3. és 4. körül, mert másodikban még nem voltunk annyira jóban. Náluk láttam először pornóújságot és a Predátor c. schwarzeneggeres sci-fi akciófilmet. Volt macskájuk is, de már nem emlékszem a nevére. Játékautókat csereberéltünk. A patakparton a szerelmeinkről beszélgettünk és szerelmesleveleket fogalmaztunk. Aztán tizenöt éves korunkban még egyszer találkoztunk, amikor újra Pásztón jártam, és ellátogattam hozzá a város szélére. Guns N' Roses-t hallgatott az új hifijén, és rendetlenség volt a szobájában. Jó volt újra látni.
