A teám nem volt elég savanyú, ezért beledobtam egy plussszt (pontosabban nem Plussszt, hanem az egyik közértlánc saját márkás multivitamin pezsgőtablettáját, de én már csak plusssznak hívom az egyszerűség kedvéért, ahogy régebben a fénymásolást úgy mondták hogy xeroxolás, akkor is ha nem Xerox gyártmányú készülékkel történt a sokszorosítás, vagy a pezsgőfürdőket - ha a pezsgőnél ill. a pezsgőtablettánál tartunk - jacuzzinak mondjuk, pedig azok közül sem mindegyik Jacuzzi).Szóval a teám nem volt elég savanyú, ezért beledobtam egy plussszt. Régen, nagymamáméknál ittam így a teát, plussszos tea és bundáskenyér, ez volt a reggelim. Nagymamámék, Annuska mama és Karcsi papa minden reggel bundáskenyeret ettek, évtizedeken keresztül, a tizedik emeleten, kilátással a Csónakázó-tóra. Az ebéd és a vacsora változatos volt, de a reggeli bundáskenyér, változatlanul. Ez annyira állandó és biztos volt, mint hogy reggel felkel a Nap. Legalábbis évtizedeken keresztül, mert bár a Nap még mindig felkel reggelente, a bundáskenyér-korszak sajnos már elmúlt. Az olaj és a tojás gőzeit, molekuláit a végtelenbe sodorta a szél a panelházak és a Csónakázó-tó felett, esetleg megfordulva a hegyek fölé; a serpenyőt fogó kedves, öreg kezeket pedig betemette a föld.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése