Az ajtó

- Kik vagyunk? Tapasztalataink, élményeink, érzékeink, vagy az ezeket feldolgozó, és közben változó szerkezet? Az adatok, vagy inkább az algoritmus? - épp erre a marhaságra gondoltam, amikor nem nyílt ki az első ajtó.
Nem akartam leszállni, ültem a helyemen és a Vörös és feketét olvastam - még csak az első fejezeteknél tartottam, Julien Sorel is épp olvas egy gerendán a fűrészmalomban, de apja lelöki onnan -, eközben kalandoztak el a gondolataim; a könyvből felnézve láttam, hogy nem nyílik ki az első ajtó. A többi kinyílt. A vezető (szemüveges, és mintha Adrian Mole lenne huszonévesen) kijött a fülkéből és megrángatta az ajtót, majd leszállt egy másik ajtón, és kívülről is megrázogatta az engedetlent. A következő megállónál is kijött, megismételte a szertartást, bár most már nem szállt le a szerelvényről, hanem csak belülről piszkálgatta.
- Kívülről le van zárva - mondta egy bajszos, ötvenes utas, némi bennfentességgel.
- Tudom - motyogta magyarul a huszonéves Adrian Mole, majd visszament a vezetőfülkébe. Ezután a többi utas is furán nézte a megállónként ismétlődő jelenetet, ahogy a vezető belülről rázogatja a kívülről lezárt ajtót, mígnem a végállomás előtt egy hátizsákos turista megjegyezte ismerősének, egy másik hátizsákos turistának:
- Nem értem, miért kell minden megállónál kijönni és egy percig szórakozni az ajtóval, mindenki le tud szállni egy másik ajtónál.
A másik turista ismerette vele a HÉV lelkivilágának ide vonatkozó bekezdését:
- Különben nem tud elindulni, mert nem érzékeli, hogy bezáródott az ajtó.
- Milyen bonyolultan oldották meg - mondta erre az első turista.
Aztán megérkeztünk, és leszálltunk a középső ajtón.