Besenyő Pista bácsi és a sznobizmus

Régebben több blogot is nyomon követtem, mostanában elvétve olvasok webnaplókat - inkább csak a sajátomat olvasgatom vissza, átnézem helyesírási szempontból és stilárisan, ilyesmi. Olvasni inkább szépirodalmat olvasok, onnan (és az emlékeimből) jobban szeretek meríteni, mint a blogszféra aktualitásaiból - ez lehet, hogy egyfajta sznobizmus, csak zöld krokodil vagy Fred Perry koszorú helyett így mutatom ki. Meg hát minek olvasnék más blogokat, hát nem? Hát de - felelné meg a kérdést Besenyő Pista bácsi, aki ugyan nem vagyok, de ebben igaza van. Hát nem? Hát de. Olvassák csak mások az én blogomat, nem? De. Megmondom őszintén, nekem egy blogban kell az, hogy kíváncsivá, függővé tegyen, várjam a következő bejegyzést, stb. Ezt az érzést pedig csak az én blogomnál érzem. Mert a blogom addiktív, és én mint dealer is rákattantam egy kicsit. Hát nem? Hát de. (Mert frankón kíváncsi vagyok én is, hogy mik jutnak majd még eszembe és miről fogok írni, szóval ez számomra is mindig meglepetés, kajakra.) Meg sok blogger olyan nagyképűnek és okoskodónak tűnik, aztán még írni is alig tud, minek olvassam őket, inkább írok. Nem? Hát dehogynem. Kajakra. Sz. Mb.