Mágneses jelekké dermedve, avagy a szavak magányossága

Bizony még vannak olyan percek, órák, amikor éppen senki sem olvassa a blogom. Ilyenkor magányos lehet, mint szénégető az erdő mélyén, vagy mint egy horrorfilm hőse egy emeletes, nyikorgó lépcsős vidéki deszkaház sötét pincéjében. Mágneses jelekké dermedve várja egy messzi szerver belsejében az érdeklődő kattintásokat, hogy kíváncsi szemek elé kerüljön, és az élettelen, zombi jelek újra mondatokká váljanak, hogy aztán az elsikló sorok, mint mozigépben a filmszalag, eléd vetítsenek valamit abból, Kedves Olvasóm, amit akkor gondoltam, amikor mindezt leírtam.