Amikor egy reggel kimentem a fürdőszobába, és a tükörbe néztem, meglepődve ilyesmit mondhattam magamban: "A szemem! Mi van a szememmel?" A bal szemhéjam mintha nem tudtam volna teljesen kinyitni, úgy negyed-fél centivel lejjebb húzódott, mint a jobb. Mint valami kinyúlt ruha. Öltöztem, majd újra és újra megnéztem, semmi változás. Mi történt? Mi lesz így a kedves, kölykös pofázmányommal? Így kell megszoknom magam, mostantól ez vagyok. Sebaj, egy apró testi hiba akár még bájosabbá is teheti az embert. Mint egy hibás szemű, cuki plüssmackó. Vagy mint nagyapám, de hát ő már öreg volt. Meg kell majd műteni? Tán csak az álmosság... Egy időben a szép kezemet féltettem, hogy majd egyszer kocsikapcsolás közben rácsapom a csavarkapcsot, és amputálni kell valamelyik ujjamat, aztán a melanomától; nem gondoltam volna, hogy a szememmel történik valami. Még az irodába tartva is éreztem a rossz szemhéjam furcsa nyomását.Aztán pár óra múlva helyrejött.
[kép forrása: vasuttortenet.eoldal.hu]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése