A grafomán örömblogger a blogolásról

Nézzetek bár nagyképűnek, Kedves Olvasóim, azt mondom, elégedett vagyok eddig a blogommal. Mennyiségileg mindenképp. A minőséget illetően már nem vagyok ennyire határozott, de hát nem is tudnám objektíven megítélni. Nekem tetszik, egy igazi grafomán örömblogger vagyok, de ez semmit sem jelent. Olvastam egyszer egy csúnyán betépett zenekarról, akik meg voltak győződve arról, hogy nagyszerű zenét csinálnak, aztán utólag megnézve, meghallgatva a felvételeket kiderült, hogy bizony inkább kakofóniába hajlott a buli. Mondjuk én nem használok tudatmódosító szereket vagy egyéb gyorsítókat-lassítókat az íráshoz (lehet hogy nem is olyan rossz ötlet pedig), így erre sem foghatom. Hosszú még az út az íróvá válásig, de legalább elindultam, ez is valami. Mert gyakran elindulni a legnehezebb. Azt is mondják, hogy maga az út a lényeg, nem is a cél. Már amiatt is, mert ugye a cél csak egy pont, az út pedig egy vonal, és egy girbe-gurba vonal érdekesebb és bonyolultabb, több információt rejt egy szimpla pontnál. Vagy ha már pontok és görbék: a gyönyörhöz vezető emelkedő is változatosabb, mint maga a csúcspont. Nos, ez a blog is egyfajta út, egy történet. Reményeim szerint fejlődéstörténet. No de majd kiderül.